A mintegy 150 milliárdos közétkeztetési piac első számú szereplője a Hungast-csoport, amely az elmúlt tíz évben üstökösként emelkedett a magyar menza csúcsára, és aki egy kicsit is odafigyel arra, hogy miképpen zajlanak a dolgok Magyarországon az elmúlt három kormányzati ciklusban az bizony jól sejti, hogy e roppant „siker” mögött is erős politikai hátszél, mi több, monszun fúj.

A 2010-es kormányváltás alaptételeként, a jelenlegi hatalom egyik legfontosabb gazdasági üzenete és jelszava az volt, hogy „söpörjük ki a multikat” az országból, és „hozzuk helyzetbe a magyar termelőket” Ez a nagyon jól hangzó, patrióta hozzáállás természetesen éppen annyira álságos, mint amennyire majdnem minden kezdeményezés kommunikációja a kormány részéről. A más szakterületek, szagágazatok bekebelezésében alkalmazott módszerekhez hasonlóan a szép szavak és a nemes ideák itt is csak arra kellenek, hogy indokul szolgálhassanak a fékevesztett kapzsiságnak és a vagyonszerzésnek, miközben köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. A „helyzetbe hozás” egyébként is csak azokra vonatkozik, akik megfelelő alázattal és hűséggel viseltetnek a rendszer iránt, egyébként pedig teljesen másodlagos a valós érték. Számos esetben, jellemzően vidéken például XY (sógor, szobatárs, ismerős, vagy egyszerű s3ggnyaló) bekerül a beszállítók közé mivel helyi termelő, aztán fogja az őstermelői igazolványát, elmegy a Nagybani piacra bevásárolni, majd a megvásárolt árut szállítja haza a helyi, vidéki konyha részére, mintha ő maga termelte volna. (Természetesen vannak normális helyi termelők is, akik egyszerűen csak meg akarnak élni)

Egyébként teljesen mindegy is, melyik szakmáról beszélünk, mivel előbb-utóbb minden erre a sorsra jut itt nálunk a narancssárga vidámparkban: A jól bevált gúzsba kötő mentalitás lényege, hogy a források átcsoportosításával függőségi viszonyba hoznak egy-egy szakterületet, megváltoztatják a közép és felső vezetés struktúráját - lehetőleg párthű egyéneket helyeznek vezető pozícióba – és a legapróbb részletekig átveszik az irányítást. Ők mindent tudnak rólad, te viszont néha azt sem tudod, ki a főnököd, és persze ne kérdezz semmit. Teljes leuralás zajlik, amely során legtöbbször nagyképű, pőkhendi, magának mindent megengedő, a végső totális kontrollt megcélzó, hajlott gerincű friss harmincasok akarják megmagyarázni a 20-30 éve szakmájában dolgozónak, hogy mit is kell itt csinálni. Mindenhol ez megy, a menza sem kivétel. Az effajta központosítás mentén hozott döntéseknek, amelyek egy egész szakma működését befolyásolják, természetesen megfelelő szaktudással és felelősséggel kellene bírniuk - ez elvárható lenne egy normálisan működő rendszerben, és akkor végül is minden rendben lenne: örülhetnénk, hogy magunk erejéből alakítjuk a dolgokat, a saját erőnkből termelünk. Csakhogy nagyon jól látszik, hogy amíg a „gonosz multik” csak vitték ki a pénzt az országból, addig legalább elég jól értették is a szakmát, míg a jelenlegi rendszer leginkább csak a haszonra játszik, a szakmaiságot meg majd „megoldjuk valahogy”. Majd kialakul. Nem egy esetben valóban az egyetemekről frissen kipottyant rokonok vagy gazdasági partnerek rokonai ültek be azokra a helyekre, amelyekben előttük 20-30 éves tapasztalattal bíró kollegáik töltöttek meg, és akik nagy része egyébként a Hungast érkezésével, vagy legalább is néhány hónapon belül felmondott. És ezek a lelkes NER ifjak mindent marha jól tudnak ám. Meg vannak győzödve tévedhetetlenségükben, hiszen ahhoz vannak hozzászokva, hogy ők dirigálnak, és senki nem mond ellent nekik. A fiatal, megújító erővel egyébként nem is lenne semmi baj, ha ez úgy működne, hogy az idősebb szakmabeliek idővel fokozatosan átadják a tudást az utánuk következőnek, sajnos azonban ennél jóval barbárabbak a módszerek. Az elődök szakmai tudására gyakorlatilag nem kíváncsi senki (hiszen azzal elismernénk, hogy mi nem értünk annyira hozzá), azaz éppen csak annyira, ami alapján az újonnan érkezettek egyátalán képbe kerülnek, majd az elkövetkező intézkedéseikkel átformálják, avagy a részlehajló és korrupt rendszer befogadására alkalmassá teszik a terepet.

Ezen a terepen szinte kizárólag csak a „haverok” cégeinek termékeit áruljuk, a minőségi szempont sokadlagos, csak „bizonyos” cégek lehetnek a beszállítók, a karbantartók és a technikai háttért biztosítók - cserébe a későbbi százalékos visszaosztásokért, ami magyarul annyit tesz, hogy csak tőled vásárolok egész évben, ha év végén az éves nyereséged 10-20 (tárgyalás kérdése) százalékát visszautalod nekem. Ez a módszer egyébként nem új keletű, és nem is egyedi – szinte az egész ország így működik – de most már ott tartunk, hogy szinte kizárólag a szállítók és az üzemeltetők érdekei határozzák meg azt, hogy a gyereked mit fog kapni holnap ebédre. A szállítók működését elősegítő, előre meghatározott szállítási napok és rendelési minimum összegek jócskán megnehezítik az élelmezésvezetők dolgát, akiknek elsősorban még mindig a gyermekek illetve a szülők felé kell reprezentálniuk, avagy az étel nem lehet rossz vagy kevés, de közben halmozott megfelelési kötelezettség áll fent az anyacég és partnerei meg vagy 20 különféle hatóság irányába is, ez pedig teljes mértékben eltorzítja a menzarendszert, amelyben jelenleg minden fontosabb, mint az, hogy tulajdonképpen mit is főzünk a vendégeknek.

De haladjunk időrendben, és nézzük meg, hogyan is jutottunk el idáig?

A cikk elején említett kormányzati kezdeményezések néhány év alatt elérték a hatásukat, minthogy a különféle rendeletekkel gyakorlatilag ellehetetlenítették a külföldi multikat, akik hamarosan feladták a szélmalomharcot a kormánnyal szemben és azt mondták, akkor köszönik szépen, de nem kérnek többet az egyoldalú szabályozásokból, melyek időről időre megnehezítették létezésüket. 2012-ben szintén bevett módszerek alapján létrejött a NÉBIH, amely a szokásos módon született:: ha valamely szakterület jeles intézményét körülményes és nehézkes lenne átalakítani, akkor inkább létrehoznak egy teljesen új intézményt, amely már teljes mértékben az ő elképzeléseik szerint működik. (Ilyen volt például a Fiatal Írók Szövetsége, vagy József Attila Kör forrásainak megvonása a kultúra területén, ami - nem véletlenül - nagyon is nehéz terepnek bizonyult, de végül csak létrehoztak helyette valami háromsoros, kimondhatatlan és megjegyezhetetlen nevű nemzeti izét, ami a másik kettő helyett van – azoktól természetesen megvonták az állami támogatásokat, emide meg több mint 400 milliót dobtak kezdésnek. )

A NÉBIH tehát az ÁNTSZ-től csoportosította át a közétkeztetésre vonatkozó feladatköröket (is) - avagy ezen a ponton kezdődött meg a szakma központosítása a fent leírt módszerekkel. Működésük létjogosultságának reprezentálására később ki is adtak egy csudaszép kiadványt „Útmutató a vendéglátás és étkeztetés jó higiéniai gyakorlatához” címmel – de nem hiszem, hogy túl sok üzletvezető vagy konyhai alkalmazott olvasta a több száz oldalas száraz anyagot, és nem azért mert rossz, hanem mert porhintés. Álca. Felszín. Kirakat. De az i-re a pontot a 2014-es, azóta is érvényben lévő EMMI rendelet tette fel, amely újfent egyoldalú látószögből szándékozott megreformálni a közétkeztetést, úgymond apelláció nélkül. Ebben szabályozzák le korosztályonként az adható só / rost / zsír stb mennyiséget, - ami egyébként megint csak nem lenne rossz elképzelés – de ezen a téren erőszakkal nem lehet eredményeket elérni, a gyerekek egyszerűen nem eszik meg azt, ami ízetlen, vagy azon a tájegységen „nem népszerű”. Alkotói feltehetőleg megadták a látszatát annak, hogy a terület újraszabályozása a szakma egységes álláspontját tükrözze, ám ez nagyjából abban merülhetett ki, hogy a saját szakembereik összeültek és úgy „szakértették” meg a dolgot, hogy az nekik kedvezzen. Mint mindig. Az étlapok központosítása azért sarkallatos kérdés, mert az ország különböző területei, más-más étkezési szokások vannak érvényben, amit egyik helyen szívesen fogadnak az ellátottak, azt máshol ki nem állhatják, ezért is volt hasznos, amikor még az üzletvezetők írták az étlapokat a helyi igények szerint. Ők most „csalni” kényszerülnek, mint mindenki, aki ebben az országban kb élni akar, hiszen ez a rendszer pontosan erre kondicionál: lopj / csalj / hazudj – hogy el tudd tartani a családodat-  olyan dolgokat tegyél, amelyeket egy normálisan működő állam normális fizetése mentén nem tennél, ezáltal sarokba vagy szorítva. Az üzletvezető elsősorban a helyi ellátottakkal áll napi kapcsolatban és (vidéken hatványozottan) nekik felel a minőségért. Sok esetben ez azt jelenti, hogy nem a központi étlaphoz igazodik, hanem a helyi kérésekhez, avagy mit ennének a gyerekek szívesebben. Mindez persze borzalmas dokumentációs többletmunkára kényszerítené, hiszen ebben a rendszerben mindenért „engedélyt kell kérni” és a legapróbb változtatást is dokumentálni, valamint megvárni míg kb három feljebbvalón keresztül megy és megjön az engedély. Mondom, a rendszer napról napra egyre túlszabályozottabb. Ezekre a hosszadalmas folyamatokra legtöbbször nincs idő és kapacitás, ezért az üzletvezető (ha nem akarja, hogy a szülők felkoncolják) egyszerűen mást főz, mint ami ki van írva. Így tehát téged, aki rá vagy kényszerítve, hogy „kicsiben” csalj, bármikor elővehetnek ezért azok, akik mindezt nagyban teszik és törvényesen. Az üzletvezetők megkapják a dietetikusok által összeállított étlapot, ami az utolsó betűig megfelel az EMMI által előírtaknak – miközben kb senkit nem érdekel, hogy amúgy a gyerekek mit is esznek. Rakott sárgarépa, chilis bab, kefír kiflivel uzsonnára – csak pár extrém példa, amelyek kiverik a biztosítékot a szülőknél, akik az ország számos pontján adtak már hangot elégedetlenségüknek (olyan helyeken, ahol az üzletvezető nem „hajlandó csalni” vagy egyszerűen behódol az esetenként értelmetlen szabályozásnak ) A Hungast kapcsán rengeteg ilyen panaszról esett szó az elmúlt években, és jelenleg is több helyen „lázadoznak” De mit lehet tenni? Nagyjából semmit. A kivéreztetett önkormányzatoknak többnyire nincs forrásuk ahhoz, hogy saját kezelésbe vegyék a konyháikat, így marad a NER szülte Hungast. A cégcsoport sikertörténete a Nemzeti Együttműködés Rendszerének tipikus képét mutatja: az országból kiebrudalt multik helyére törvényi módosításokkal „becsúsztatott” cég Palkovics László (akkor innovációs és technológiai miniszter) jótékony közreműködésével és aláírásával kapta meg az ország közétkeztetésének nagy részét. A Hungast így az elmúlt években több önkormányzatnál is átvette a közétkeztetési feladatokat, a cégcsoport nyerte például a pécsi tendert, de a kötöttek szerződést Zuglóban és Szekszárdon is. Pécs városa még 2012-ben írt ki pályázatot 1,445 milliárd forint értékben, amelyre két ajánlat érkezett, az egyik a Mecsekhústól, a másik pedig a Hungast Dél-Magyarországtól. A Mecsekhús ajánlata kedvezőbb volt, ám pályázatát érvénytelennek minősítették. A Hungast Dél-Magyarország ajánlata 76 millióval volt magasabb, mint az erre a célra szánt éves keret, a pécsi városvezetés mégis őket hozta ki győztesnek. Ezután a Hungast a cégcsoport megvette a az éves 14 milliárd forint árbevételt generáló Sodexo Magyarországot, illetve a cégen keresztül az 500 millió forintos árbevételre szert tevő Zóna Vendéglátót is 2017-ben, ezen kívül pedig még a jelentős piaccal bíró Elamen Zrt. 51 százalékos tulajdonát is. Itt volt egy kis átmeneti zűrzavar, a  Hungast ugyanis az összefonódás engedélyezése iránt kénytelen volt kérelmet benyújtani a Gazdasági Versenyhivatalhoz, mert a Sodexo felvásárlása után egy tulajdonosi körnél összpontosul a közétkeztetés és a munkahelyi vendéglátás jelentős része, de a hivatal 2017. július végén természetesen kimondta , hogy ez nem jelent versenyjogi problémát.

De lássunk még tisztábban: A cégcsoport sikerei mögött Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője áll.. A Hungast Holding Zrt. tulajdonosa ugyanis az S-Food Kft., amelynek tulajdonosai között György Tamás és testvérei is megtalálhatók. György Tamás – György Zoltánnal együtt – korábban tulajdonosa volt annak az Aquaplus Kft.-nek, amely több fideszes vezetésű településen is épített fürdőket, és amely alapítója volt az Aqua Holding Kft.-nek. Utóbbiban 2006 és 2010 között tulajdonos volt Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője is. A Hungast mára számos alcégre darabolta önmagát, és jelenleg az ország 19 megyéjében közel ezer tálalási pontot, hozzávetőleg háromszázezer adagot főz.

Hogy mit, az tehát gyakran nem számít, az a lényeg, hogy a szabályok, követelmények betartásával minél több milliárdot takarítson meg év végén. A végletekig túlszabályozott, egyoldalúan működő torz rendszer a cégvezetésen és az üzleti partnereken kívül senkit nem szolgál. Az alkalmazottak minimálbér körüli összegekért dolgoznak a hajnali óráktól egészen kora délutánig, megbecsülést a legritkább esetben kapnak, azt is leginkább a vendégektől. Havonta adják egymásnak a kilincset a szakácsok, akiknek 170 ezerrel szúrják ki a szemét 30 éves munkaviszony után, és az évek alatt mindenféle cafetéria és utazási támogatás megszűnt.

A dolgozóktól elvárják, hogy rúgjanak fel évtizedes, megszokott és bevált módszereket, és viselkedjenek hithű szolgaként ebben a leuraló rendszerben, ahol az üzletvezető a kínaiban veszi a fehér pólót a konyhalányoknak, mert a cég nem ad.  „Nincs pénz”- mondják a kb 15 milliárdos éves bevételt termelő Hungast Vital emberei, az üzletben lévő technikai felszerelés elavult, de elvárják, hogy a trendi reformkonyhát vigyék az helyett, amit a lakosság szívesen fogyaszt, a költségeket szigorúan veszik, ellenőrzik és megszorítják amennyire lehet, ott spórolnak, ahol tudnak – és felbontják a szerződéseket mindenkivel, aki nem hajlandó az ő játékszabályaik szerint játszani. Találkoztam olyan üzletvezetővel, aki hónapokig a saját pénzéből fizette a sofőrje tankolásait, mert a cég nem volt képes megcsináltatni az autóra szóló tankolókártyát. Végül egy egész havi fizetését adta oda a sofőrnek, és ezt a pénzt csak hónapokig való könyörgés után kapta vissza, de azt is úgy, hogy annyival kevesebb nyereséget regisztrált a cégnek az adott hónap végén. Ugyanitt elromlott az egyik hűtő és hat héten keresztül az ország legnagyobb közétkeztetési cége nem volt képes egy szerelőt küldeni a javításra. Éhbérért dolgoztaott nyugdíjasok, kisemmizett szakemberek, egyoldalú és totális kontroll -  oldalakon keresztül tudnám sorolni azokat a visszás tapasztalatokat, amelyekről a Hungast konyhákon dolgozó alkalmazottak beszámoltak az elmúlt években. Egyesek szerint már csak az hiányzik, hogy a folyosókat és az irodákat bekamerázzák és az interneten keresztül figyeljenek mindent. Állítólag nem vagyunk messze ettől, hiszen már így is mindent a neten keresztül intéznek és figyelnek, hiszen az nagyon „mai” és modern – ők már ebben nőttek fel, ezt ismerik, nem pedig az elavult ősi módszereket, amelyek kézzelfoghatóak, gyakorlatiasak és ésszerűek voltak.  Megtehetik, hiszen övék az „ország nagy része”, és már senkit nem érdekel, hogy ez a szakma már csak egy lépésre van a rendszerszintű rabszolgásítástól, és ez hamarosan talán meg is valósul. Friss információk szerint ugyanis vezetőségváltás várható a Hungastban, az elnöki székbe többek között a MÁV és a VOLÁN élén évekig menetelő Dávid Ilona fog ülni hamarosan, Egy kérlelhetetlen közgazdásznő, aki eddig is bizonyította már a rendszer iránti hűségét, egy véreb, aki kellőképpen alkalmas arra, hogy az évek óta dédelgetett végső megoldást a „Nemzeti Menza” ügyét végigvigye, mert bár gyakorlatilag már most ebben élünk, azért még van mit finomítani ezen a kiszipolyozó rendszeren, ráadásul hivatalosan még nincs érvényben ez a kifejezés, de kispajtásaink már dolgoznak azon, hogy megkeserítsék sok-sok, ezt a szakmát valamikor szívvel-lélekkel végző és akaró munkavállaló életét. Csakúgy mint ahogy az oktatásban a tanárokkal, vagy az egészségügyi dolgozókkal tették. Aztán majd ehetjük a narancsos velőlevest….